SZANDRA & DÁVID ESKÜVŐ – 2018. 09. 08. – Székesfehérvár

Szandra nagyon, de nagyon időben lefoglalta esküvőjük időpontját, és azt is tudta, hogy szertartásvezetőnek is szeretne. Így amikor találkoztunk, akkor nagyon, de nagyon alaposan belevetettük magunkat a tervezésbe. Tudták, hogy mik azok a dolgok, amikből nem engednek, és mindenképpen úgy szeretnék ha megvalósulna, ahogyan ők megálmodták. Esküvőjüket tehát szertartásvezetőként és ceremóniamesterként is segítettem.

Mivel egyházi esküvő nem volt, a szertartást pedig én vezettem le a lakodalom helyszínén, így minden egy helyen lesz…gondoltam én, mikor elkezdték felvázolni a tervezett eseményeket az esküvői találkozón. Ám ekkor derültek ki a részletek, és borították máris fel a szokásos menetrendet.

És milyen jó is volt ez így! 🙂

Két fontos elem határozta meg a nagy napot. Szandrát a menyasszonyi ruhában Dávid csak a szertartáson pillanthatta meg, így a kreatív fotózásuk nem valósulhatott meg a szertartás előtt, és másik napon sem szerették volna. Így a polgári szertartás és a lagzi között mentek el elkészíteni a kreatív képeket. Így ide erre az időszakra kellett készülnünk a násznépnek programokkal, aminek a levezénylése az én feladatom volt.

A 2. fontos elem, pedig, az volt, hogy Szandra nem akarta kihagyni az autós konvojban haladást, annak ellenére, hogy nem kellett mennie a násznépnek sehová sem… 🙂 Szerette volna a dudálást, az egymás után vonuló autók hadát, amik jelzik, hogy érkezik az Ifjú Pár. 🙂 Őszintén megmondom, sokáig nem értettem ezt a kívánságát, hisz egy igazából egyszerű nagy napot tettünk így kicsit bonyolultabbá. 🙂 Ám az Ifjú Pár kívánsága számomra parancs! Ha így akarják, hát így akarják, kihozzuk belőle a legtöbbet és a legjobbat! Vonulást szeretne dudaszóval? Garantálom, hogy a leghangosabb konvoj mi voltunk aznap a városban, pedig ezen a napon nagyon sok esküvő és egyéb rendezvény volt Fehérváron.

Fontos a kommunikáció itt is, hogy a násznépnek hogyan mondom el, mik várnak rájuk, miért kell egy kört tennünk, ám ez olyan jól sikerült, mert olyan jól kitaláltuk miért mikor és hová kell mennünk a konvojjal, hogy senkinek nem volt teher. SŐT! Ilyen szuper vidám és dudálós násznépet még sosem láttam 🙂

Közben az élet úgy hozta, hogy egy segítővel érkeztem erre az esküvőre, hisz az élet mellém sodorta Somoskői Katát, akivel megalapítottuk a “Katák CM Team”-et, és Szandráék esküvőjén már kis feladatokat is bíztam rá, rengeteget segített nekem és nem utolsó sorban tanult, hogy jövőre már önállóan tudjon levezényelni esküvőket.

Lássuk, hogyan látta az Ifjú Pár a szertartásvezetői és ceremóniamesteri munkámat:

“Szia Kataaaa! 🙂

A hétvégén elkészültek a képeink, így gondoltam ezzel együtt meg szeretnék köszönni mindent. 🙂

Hát mi mindenkinek csak ajánlani tudunk, hiszen az első perctől kezdve segítesz, ahol tudsz. Az esküvő napján tényleg úgy érezhettem, hogy semmi miatt nem kell aggódnom, mindent kézben tartasz. 🙂

A szertartás gyönyörű volt, mindenki imádta. Pont elég vicces-komoly-megható rész volt benne. 🙂

Az Esküvői Bingó ötletért külön köszönet. 🙂 Nem is gondoltam volna, hogy mindenki nekiáll, csinálja, hajt a nyereményért. Szerencsére így nem is tűnt a vendégeknek sok időnek amíg el voltunk fényképezkedni. 🙂

A buli részéből is szerintem kihoztad a lehető legtöbbet, tekintve, hogy a fele csapat nem volt nagy táncolós.. 🙂 De egy jó vonatozással még ők is bekerültek a táncparkettre. 🙂 hahaha 🙂

Mindenkitől pozitív a visszajelzés az egész esküvőről és külön rólad is, hogy mennyire tele vagy energiával, bulizol, hangulatot csinálsz, közben kézben tartasz mindent és mindezt olyan természetesen, hogy le a kalappal. 🙂

Mégegyszer köszönünk mindent! 🙂

Pusziii: Szandra és Dávid”

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Bányató Vendéglő – Székesfehérvár

Fotók: 2T Photo – Tóth András, Tamon Zsolt

DJ: DJ Feree – Csollák Ferenc

Videó: Szénás Dóra

CM asszisztens: Somoskői Kata

Szertartásvezető: Kovács Kata

Ceremóniamester: Kovács Kata

Ugye milyen cuki gyűrűhordótól vehettem át a gyűrűket? :) Fotó: 2T Photo

Ugye milyen cuki gyűrűhordótól vehettem át a gyűrűket? 🙂 Fotó: 2T Photo

Kora délután a polgári szertartással kezdtük a nagy nap eseményeit :) Fotó: 2T Photo

Kora délután a polgári szertartással kezdtük a nagy nap eseményeit 🙂 Fotó: 2T Photo

Vidám gyűrűhúzás :) És olyan jól mutatnak a koszorúslányok is egymás mellett :) Csinik! :) Fotó: 2T Photo

Vidám gyűrűhúzás 🙂 És olyan jól mutatnak a koszorúslányok is egymás mellett 🙂 Csinik! 🙂 Fotó: 2T Photo

Szertartás közben :) Fotó: 2T Photo

Szertartás közben 🙂 Fotó: 2T Photo

És IGEN! Milyen jó, hogy megvalósult az autós konvoj is! :) Az ilyen szuper képekért megéri! Egyedi :) No persze az sem utolsó, hogy az én autómból készítette a fotós :) Fotó: 2T Photo

És IGEN! Milyen jó, hogy megvalósult az autós konvoj is! 🙂 Az ilyen szuper képekért megéri! Egyedi 🙂 No persze az sem utolsó, hogy az én autómból készítette a fotós 🙂 Fotó: 2T Photo

Tettünk egy kis kitérőt a Háromágú felé ;) És egy-két csoportkép is belefért a programba! :) Fotó: 2T Photo

Tettünk egy kis kitérőt a Háromágú felé 😉 És egy-két csoportkép is belefért a programba! 🙂 Fotó: 2T Photo

No és a csokrot is eldobtuk! :) Fotó: 2T Photo

No és a csokrot is eldobtuk! 🙂 Fotó: 2T Photo

Dolgozom :) Fotó: 2T Photo

Dolgozom 🙂 Fotó: 2T Photo

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük :) Fotó: 2T Photo

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük 🙂 Fotó: 2T Photo

Amíg az Ifjú Pár elvonult a kreatív fotóikat elkészíteni, addig mi a násznéppel visszamentünk az Étterembe, és az egyik program az esküvői bingó volt :) Annyire nagy sikere volt!!!! :) Fotó: 2T Photo

Amíg az Ifjú Pár elvonult a kreatív fotóikat elkészíteni, addig mi a násznéppel visszamentünk az Étterembe, és az egyik program az esküvői bingó volt 🙂 Annyire nagy sikere volt!!!! 🙂 Fotó: 2T Photo

A bingózás közben volt fotósarok is, ahol felhasználtuk a boldogságkaput is :) És a két Kata is kipróbálta a fotósarkot :)

A bingózás közben volt fotósarok is, ahol felhasználtuk a boldogságkaput 🙂 És a két Kata is kipróbálta a fotósarkot 🙂

Addig Szandra és Dávid készítettek jobbnál jobb fotókat :) Fotó: 2T Photo

Addig Szandra és Dávid készítették jobbnál jobb fotókat 🙂 Fotó: 2T Photo

Imádom őket! :) Fotó: 2T Photo

Imádom őket! 🙂 Fotó: 2T Photo

Mindig vidáman :) Fotó: 2T Photo

Mindig vidáman 🙂 Fotó: 2T Photo

Vacsi után pedig nyitótánccal kezdtük az estét :) Fotó: 2T Photo

Vacsi után pedig nyitótánccal kezdtük az estét 🙂 Fotó: 2T Photo

A vendégkönyv is szép lassan megtelt :) Fotó: 2T Photo

A vendégkönyv is szép lassan megtelt 🙂 Fotó: 2T Photo

És a hintó-mese avagy a kocsis játék a pár kérése volt, és nagyon jól sikerült :) No de itt nem inni kellett ám ;) hehe :) Fotó: 2T Photo

És a hintó-mese avagy a kocsis játék a pár kérése volt, és nagyon jól sikerült 🙂 No de itt nem inni kellett ám 😉 hehe 🙂 Fotó: 2T Photo

Ha elindul a vonat... Fotó: 2T Photo

Ha elindul a vonat… Fotó: 2T Photo

Na ezekért a fényképekeért és hangulatért szeretem a vonatozást...amikor a végén csigába vezetem az embereket :) Fotó: 2T Photo

Na ezekért a fényképekeért és hangulatért szeretem a vonatozást…amikor a végén csigába vezetem az embereket 🙂 Fotó: 2T Photo

Utána pedig mindenki a táncparketten marad, és BULIZIK!!!! :) Fotó: 2T Photo

Utána pedig mindenki a táncparketten marad, és BULIZIK!!!! 🙂 Fotó: 2T Photo

Buli van! :) Fotó: 2T Photo

Buli van! 🙂 Fotó: 2T Photo

Természetesen tortáztunk is :) Fotó: 2T Photo

Természetesen tortáztunk is 🙂 Fotó: 2T Photo

CM party fotó :) Fotó: 2T Photo

CM party fotó 🙂 Fotó: 2T Photo

Kata pedig mindenkit meghívott egy körre :) Fotó: 2T Photo

Kata pedig mindenkit meghívott egy körre 🙂 Fotó: 2T Photo

Gyertyafény keringőztünk is :) Fotó: 2T Photo

Gyertyafény keringőztünk is 🙂 Fotó: 2T Photo

És menyecske tánc is volt :) Fotó: 2T Photo

És menyecske tánc is volt 🙂 Fotó: 2T Photo

Szandra és Dávid :) Fotó: 2T Photo

Szandra és Dávid 🙂 Fotó: 2T Photo

Bolondozós menyecskeruhás Szandra :) Fotó: 2T Photo

Bolondozós menyecskeruhás Szandra 🙂 Fotó: 2T Photo

Még egy kis bolondozás a végére ;) :) Dávid a jó fiú :) A képen ;) :D Fotó: 2T Photo

Még egy kis bolondozás a végére 😉 🙂 Dávid a jó fiú 🙂 A képen 😉 😀 Fotó: 2T Photo

Bányató Vendéglőben :) Fotó: 2T Photo

Bányató Vendéglőben 🙂 Fotó: 2T Photo

Bányatónál :) Szépséges Szandra :) Fotó: 2T Photo

Bányatónál 🙂 Szépséges Szandra 🙂 Fotó: 2T Photo

A közös jövő elkezdődött :) Fotó: 2T Photo

A közös jövő elkezdődött 🙂 Fotó: 2T Photo