RENI & DÁVID ESKÜVŐ – 2018. 06. 09. – Pázmánd

Renivel és Dáviddal az esküvőjük szervezésének legelején találkoztunk, így teljesen végig kísérhettem a tervezés, szervezés folyamatát. Emlékszem, mikor megkerestek, egy teljesen más lagzi helyszín felé kacsintgattak, ám a rusztikus vonal már akkor körvonalazódni látszódott. Aztán szépen lassan a helyére került minden, és azt is eldöntötték, hogy nekik szertartásvezetőként is kelleni fogok. Akkor még nem vállaltam el mindkét szerepkört egy esküvőn, így mikor a találkozónk után Dávid felhívott, hogy arra gondoltak, szertartásvezetőként is szeretnének nem csak ceremóniamesternek, akkor még bizonytalankodva mondtam, hogy átgondolom…tisztán emlékszem, ahogy az autómban ülve vezetés közben (kihangosítóval) beszélünk erről Dáviddal, aki igazából kész tények elé állított, és megmondta, hogy ez lesz, és kész 🙂 Így mit volt mit tenni, így 2in1 minden én lettem az esküvőjükön.  Ebbe a kettős szerepkörbe pedig olyan jól belejöttem, hogy azóta is gyakran alkalmazom. A hivatalos házasságkötésükről pedig szinte az anyakönyvvezető mellől küldtek üzenetet és képeket nekem, ami nagyon megtisztelő volt, és örültem neki, hogy minden részletbe beavatnak.

Esküvőjük dátumának kiválasztását sem bízták a véletlenre, hisz elhatározták, levendulás esküvőjük lesz. Ehhez pedig tökéletesen passzolt a Bálint Borárium levendula mezője, ami pont akkor volt a legszebb, mikor ők ott tartották az esküvőjüket. Természetesen, ahogy megálmodták, a terveiknek megfelelően. Esküvőjüket tehát ceremóniamesterként és szertartásvezetőként is segítettem.

Egyetlenegy dolgot nem tud senki sem befolyásolni, mégpedig az időjárást…az esküvő napján Pázmándon délután fél kettőig szakadt az eső…Ez csak azért jött kifejezetten rosszul, hisz a szertartást a levendula mező elé terveztük, így mikor dél körül el kellett döntenünk, hol is szeretnénk a szertartást, nem tudhattuk még mit hoz a délután. Természetesen B terv mindig van, így itt is bevetettük. A ceremóniára persze már szuper időnk lett, ami egy olyan elviselhetetlen párás és meleg idővel pársult, ami miatt végülis a legjobb döntésnek bizonyult a B terv bevetése, hogy a teraszon legyen a szertartás, és ne a levendulás mellett.

A Boráriumban pedig még sosem lagziztam a pince helyiségben (mindig a teraszon volt a lagzi azokon az esküvőkön, ahol ott lehettem) ám Reniék esküvőjének tervezésekor, csakis a pince jöhetett szóba. Szintén szuper döntés volt, nagyon hangulatos volt az egész este, a vacsora és a lagzi is a lenti helyiségeben. Nem utolsó sorban pedig, egy szuper asztaltársasághoz kerültem,így egész este nevettünk. Azóta is jó szívvel gondolok vissza az asztaltársaságomra 🙂 Remélem ők is rám 😀 😀 😀

Lássuk, hogyan látta az az Ifjú Pár a szertartásvezetői és ceremóniamesteri munkámat:

“Katával pár héttel az eljegyzésünk után ismerkedtünk meg Dáviddal. Nagyon szimpatikus volt már a fotók és a rengeteg esküvői blogbejegyzés alapján. Nem csalódtunk, egy laza, stílusos, profi ceremóniamesterrel találkoztunk. Nem volt kérdés, ő lesz ceremóniamesterünk.

A szertartásvezetést is nyugodt szívvel bíztuk Katára, az esküvőig több e-mailt is váltottunk ezzel kapcsolatban. A szertartásszöveg olyan volt amilyet szeretünk volna, vicces és egyedi, nem egy sablon szöveg amin bealszik a násznép. Több vendég is megdicsérte a szertartás után, olyan is volt aki megkért, hogy küldjük át neki e-mailen.

Ceremóniamesterként is remek volt Kata, mindenben igazodott a mi elképzeléseinkhez, de közben voltak saját ötletei is, amiknek nagyon örültünk. Az esküvői bingónk nagy siker volt, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. A Nagy napon mindenre és mindenkire odafigyelt, és mindig súgott, hogy mi fog következni. Kata nélkül nem sikerült volna ilyen fantasztikusan a Nagy napunk, köszönjük a rengeteg segítséget és szeretetet.

Puszi: Reni & Dávid”

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Bálint Borárium – Pázmánd

DJ: Zelnik Ádám

Fotós: All That Makes You Happy – Sipőcz Krisztina és Tarnóczi Zsombor

Ceremóniamester: Kovács Kata

Szertartásvezető: Kovács Kata

A Vőlegény kiegészítői :) Fotó: All That Makes You Happy

A Vőlegény kiegészítői 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

A Bálint Borárium pince helyisége Reni és Dávid esküvőjén; Fotó: All That Makes You Happy

A Bálint Borárium pince helyisége Reni és Dávid esküvőjén; Fotó: All That Makes You Happy

Üzenő tábla :) A lagzi végre telis-tele lett ez a tábla jókívánságokkal, vidám rajzokkal :) Fotó: All That Makes You Happy

Üzenő tábla 🙂 A lagzi végre telis-tele lett ez a tábla jókívánságokkal, vidám rajzokkal 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

A szertartás helyszíne a teraszon. Fotó: All That Makes You Happy

A szertartás helyszíne a teraszon. Fotó: All That Makes You Happy

Ahogy látható, vidámság is volt a szertartás alatt :) Fotó: All That Makes You Happy

Ahogy látható, vidámság is volt a szertartás alatt 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Reni aláír :) Fotó: All That Makes You Happy

Reni aláír 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

És Én is aláírtam :) Fotó: All That Makes You Happy

És Én is aláírtam 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

A CSÓK :) Fotó: All That Makes You Happy

A CSÓK 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Majd a csoportfotózások hol máshol lehettek volna, mint a csodálatos levendulás előtt :) Az álom megvalósult! :) Fotó: All That Makes You Happy

Majd a csoportfotózások hol máshol lehettek volna, mint a csodálatos levendulás előtt 🙂 Az álom megvalósult! 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Csokordobáshoz készülődve a levendulás előtt :) Fotó: All That Makes You Happy

Csokordobáshoz készülődve a levendulás előtt 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Az Ifjú Pár és Ceremóniamester szertartásvezetőjük :) Fotó: All That Makes You Happy

Az Ifjú Pár és Ceremóniamester szertartásvezetőjük 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Naná, hogy szelfiztünk is :) Fotó: All That Makes You Happy

Naná, hogy szelfiztünk is 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Munka közben :) Fotó: All That Makes You Happy

Munka közben 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Természetesen buli is volt :) Fotó: All That Makes You Happy

Természetesen buli is volt 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Cuki páros :) Fotó: All That Makes You Happy

Cuki páros 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Íme a csodás esküvői tortájuk :) Fotó: All That Makes You Happy

Íme a csodás esküvői tortájuk 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

A tortázás idejében már így nézett ki az üzenő táblájuk :) Fotó: All That Makes You Happy

A tortázás idejében már így nézett ki az üzenő táblájuk 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Menyecsketánc lezárása, imádom az ilyen fotókat :) Fotó: All That Makes You Happy

Menyecsketánc lezárása, imádom az ilyen fotókat 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Menyecsketánc után pedig ki más adhatná oda a kosarat, mint a CM :) Fotó: All That Makes You Happy

Menyecsketánc végén pedig ki más adhatná oda az összetáncolt pénzeskosarat, mint a CM 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Majd a menyecsketánc után volt egy kis vonatozás :) Fotó: All That Makes You Happy

Majd a menyecsketánc után volt egy kis vonatozás 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

És limbózás is, ahol én is megmérettettem :) Fotó: All That Makes You Happy

És limbózás is, ahol én is megmérettettem 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Kreatív fotó a levendulás előtt :) Fotó: All That Makes You Happy

Kreatív fotó a levendulás előtt 🙂 Fotó: All That Makes You Happy

Dávid kreatív ötlete volt, hogy készítsünk egy ilyen fotót is :) Szuper lett :) Fotó: All That Makes You Happy

Dávid kreatív ötlete volt, hogy készítsünk egy ilyen fotót is 🙂 Szuper lett 🙂 Fotó: All That Makes You Happy