NIKI & ZOLI ESKÜVŐ – 2017. 09. 16. – Velence

Niki és Zoli esküvőjük előtt kicsivel több mint egy évvel korábban kerestek meg. Így nagyon sok mindenben tudtam segíteni nekik, hisz mindennel még időben voltunk. Mindig szerencsém van a párjaimmal, akik megfogadják a tanácsaimat, így történhetett, hogy szinte minden esküvőn dolgozó szolgáltató kollégával ismertük már egymást, így nagyon jó volt előre tudni, hogy minden téren, biztos kezekben lesznek Nikiék. És valójában is így történt.

Szertartásvezetővel terveztük a polgári ceremóniát, így igazán személyes szertartásuk volt. Olyan személyes dolgokat tudtam meg az Ifjú Párról, amik a mi beszélgetéseink alatt nem kerültek szóba, hisz ezen az esküvőn ceremóniamesterként segítettem a nagy napot. Esküvőjük napján, az időjárásra sem lehetett panaszunk, ugyanis csak akkor kezdett el esni az eső, miután az összes kinti programot befejeztük, és bevonultunk a gyönyörűen feldíszített terembe. Minden programterv tökéletesen valósult meg.

A bevonulás, az ültetési rend szerinti hely elfoglalás sem a szokásos módon történt, hisz ide is egy jó kis játékot találtak ki. Az ültetési rend alapja, egy világ térkép volt, ahová a különböző országokhoz voltak feltüntetve az asztal társaságok nevei. Nem volt azonban asztalszám, hanem szépséges makettek díszítették az asztal közepét. Aki felismerte, hogy a makett mely országot jelképezi, és előtte megnézte, hogy neki melyik országnál kell helyet foglalnia, az meg is találta a helyét. Sokkal gyorsabban ment, mint ahogy gondoltuk, nagyon ügyesek voltak a vendégek. Pedig volt, ahol nem is volt könnyű dolguk.

Az Ifjú Pár jól ismerte önmagát és a násznépét, így elegendő programmal készültünk ahhoz, hogy még véletlenül se legyen üresjárat az esküvőn. Bevetettük az én jelenlegi kedvenc játékomat a BINGÓ-t is. Ezen az esküvőn is nagy sikere volt. Tényleg csak ajánlani tudom.

Mivel Nikiék a nagy napjukat úgy álmodták meg, hogy ne legyen menyasszonytánc/menyecsketánc, így teljes mértékben ehhez a kérésükhöz igazodtam, és így építettük fel a forgatókönyvet is.

Lássuk, hogyan látta az Ifjú Pár 

a ceremóniamesteri munkámat:

“Kedves Kata!

Már az első üzenetváltásunkkor tudtuk, hogy nekünk Rád van szükségünk.
Az első találkozáskor pedig ebben csak megerősítést nyertünk. Nagyon jól éreztük magunkat, mintha egy rég látott baráttal beszélgetnénk.

A szervezésnél mindenben számíthattunk Rád, nagyon jó ötleteket kaptunk Tőled, például a bingót aminek nagy sikere volt a lagziban.
Visszatekintve a mi nagy napunkra azt mondhatjuk, hogy tökéletes volt, nem voltak bakik, mert mindent kézben tartottál.

A vendégeink is mind azt mondták, hogy nagyon jól szervezett volt az egész esemény amit a forgatókönyvednek köszönhetünk.
Nagyon szépen köszönjük, hogy velünk voltál a nagy napunkon és mindenben segítettél minket!

Sok puszi :)
Niki és Zoli”

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Walzer Étterem és Panzió – Velence

Szertartásvezető: Harsányi Viktória

Fotós: Müller-Gányási Dániel; danielphoto.hu

Videós: Tirol Zoltán

Dekoratőr: Sasvári Erika – Dekowest

DJ: Pánczél Norbert – Dreamvoice.hu

Sminkes: Müller-Gányási Tímea

Ceremóniamester: Kovács Kata

Az esküvő színe a lila és a fehér volt :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Az esküvő színe a lila és a fehér volt :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A már említett speciális ültetési rend! Fotó: Müller-Gányási Dániel

A már említett speciális ültetési rend! Fotó: Müller-Gányási Dániel

 

A makettek egyike, amik segítették megtalálni mindenkinek a helyét :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A makettek egyike, segített megtalálni mindenkinek a helyét :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagyon egyedi volt tehát az asztaldíszük :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagyon egyedi volt tehát az asztaldíszük :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

 

 

 

 

 

 

 

 

A szertartás a Walzer Étterem kertjében :) Fotó: Müller-Gányási

A szertartás a Walzer Étterem kertjében :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Gyűrűtartós pixiek a szertartáson :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Gyűrűtartós pixiek a szertartáson :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Extrém gyűrűk! Nagyon egyediek és gyönyörűek :) Fotó. Müller-Gányási Dániel

Extrém gyűrűk! Nagyon egyediek és gyönyörűek :) Fotó. Müller-Gányási Dániel

Ifjú Pár és Ceremóniamesterük :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Ifjú Pár és Ceremóniamesterük :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagy küzdés volt a csokorért :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagy küzdés volt a csokorért :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Kiosztottam a torta formájú buborék fújókat :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Kiosztottam a torta formájú buborék fújókat :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Azután pedig ilyen csodás fotó készült a buborékok között :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Azután pedig ilyen csodás fotó készült a buborékok között :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Majd megérkeztem a színes lufikkal is ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Majd megérkeztem a színes lufikkal is ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

És természetesen jókívánság képeslapokkal együtt, fel is engedtük őket :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

És természetesen jókívánság képeslapokkal együtt, fel is engedtük őket :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagyon dolgozom éppen :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Nagyon dolgozom éppen :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Csodás torta is volt az este folyamán;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Csodás torta is volt az este folyamán;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Közben gyorsan kijavítottam az esküvői totó játék válaszait! :) Több helyes megfejtő is akadt ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Közben gyorsan kijavítottam az esküvői totó játék válaszait! :) Több helyes megfejtő is akadt ;) Előny,ha pedagógus lényed előtör, és már rutinos vagy a “dolgozatok” javításában :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A fotón: Egyik büszke nyertes a nyereményével :) És egy dolgozó CM :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A fotón: Egyik büszke nyertes a nyereményével :) És egy dolgozó CM :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Ilyen csini dobozban gyűjtöttük össze a nászútra valót ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Ilyen csini dobozban gyűjtöttük össze a nászútra valót ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Amikor a sminkes ott van egész éjszaka a Menyasszony mellett, és ha kell, megigazítja a sminkjét! Nagyon profi! Na jóóóó, azért a Despacitot mi sem hagytuk ki ;) :) Fotó: Müller-Gányási

Amikor a sminkes ott van egész éjszaka a Menyasszony mellett, és ha kell, megigazítja a sminkjét! Nagyon profi! Na jóóóó, azért a Despacitot mi sem hagytuk ki ;) :) Fotó: Müller-Gányási Dániel