KRISZTI & GÁBOR ESKÜVŐ – 2018. 05. 26. – Siófok

Minden évben vannak olyan párok, akik különleges  részletességgel és precizitással intézik esküvőjüket! Ebben az évben, az egyik ilyen párom Kriszti és Gábor volt. A kapcsolatunk is különlegesen kezdődött, hisz először skypon beszélgettünk, majd pár napra rá, teljesen véletlenül összefutottunk Siófokon a Talizmán Kalózhajón, ahová ők az esküvőjüket tervezték, mi pedig a családdal nyaraltunk éppen.

Sosem felejtem el, amint összeakadt a szemünk, és jót nevettünk, milyen kicsi a világ. Ez a szuper cinkos kapcsolat végig kísérte az egész esküvő szervezésének idejét, hisz csak úgy repkedtek az emailek, az ötletek a neten.

A terv a következő volt:

A Talizmán I. és II. hajó Siófokról kiindulva táncot lejt a Balatonon, a Vőlegény a násznéppel a Talizmán II. hajón volt, a Menyasszony Vikivel, a kislányával a Talizmán I. hajón. Majd kergetőzött a két hajó, nagyon romantikus volt, egy megadott pontban, pedig összetalálkozott a két hajó, és át tudott szállni hozzánk Kriszti és Viki is. Majd megtörtént a hivatalos házasságkötés is 🙂 A hajó álló helyzetben volt, éppen Balatonalmádi felségterületén, így a hivatalos házasságkötés megtörténhetett.

A szertartás után fotózkodtunk, és palackpostát töltöttek ki a násznép tagjai, amit majd pontosan egy év múlva olvashat el Kriszti és Gábor. Egy hajós szertartás mindig különleges élmény mindenkinek, főleg, ha a hajókázás után még egy kisvonat is vár ránk a kikötőnél, és a kisvonattal együtt megyünk a lakodalom helyszínére az Európa Hotelbe. Esküvőjüket tehát ceremóniamesterként segítettem a nagy napon.

A lagzi helyszínen különböző programokkal vártuk a násznépet, volt pl. Instax fotózkodás is. Ez mindig, mindenkinek nagyon tetszik!

A nyitótáncuk is elég különlegesre sikerült, hisz teljes sötétségben táncolták, ugyanis a cipőjük a kalap, a nyakkendő, a nyaklánc világított rajtuk a sötétben. Nagyon-nagy sikere volt, igazán egyedi volt!!! 🙂 Azon kívül persze, hogy tökéletesen táncolták el, a megtanult táncot 🙂

Éjszaka pedig egy csillagszórós fotózkodást is megejtettünk, szintén a terveknek megfelelően. Minden terv és álom megvalósult tehát 🙂

Lássuk, hogyan látta a ceremóniamesteri munkámat és engem az Ifjú Pár:

“Kata a Mi Ceremóniamesterünk

Szia Kata!

Elnézésedet kérjük, hogy csak most jelentkezünk, olyasmi ez szerintem mint a nyugdíjasok első napjai, hetei, hónapjai…. Nyugdíjba vonulás előtt ábrándozik, hogy majd mennyi szabadideje lesz, aztán meg azt sem tudja végül, hogy hova kapjon…. Szóval megvagyunk és nagyon jól vagyunk, nem vesztünk el és minden rendben is van, csak hát a hétköznapok…

Szóval azt gondolom, nem fogjuk tudni elégszer megköszönni, hogy velünk voltál és segítettél nekünk, de ígéretünkhöz híven kerestünk sok-sok képet Neked, amit mindenképpen szeretnénk Veled megosztani, illetve ha gondolod, hogy nem unalmas az újabb és újabb pozitív véleményeket olvasni, akkor álljon itt néhány gondolat Neked, Tőlünk, Rólad…. 😉

Azt gondolom a kevesek közé tartozunk, akik mellett az esküvő során Kata szorgoskodott ceremóniamesteri minőségében, azonban én azt gondolom, Kata sokkal többet segített nekünk, mint az a bizonyos nagy nap. Már az első beszélgetés során azt éreztük, hogy nem megmondani akarja nekünk (sok más ceremóniamesterrel ellentétben), hogy hogyan is kell, hogy kinézzen az esküvő napja.

Sokkal inkább volt kíváncsi arra, hogy mit szeretnénk és mit nem, mihez lenne kedvünk és mihez nem, illetve azokban a kérdésekben, amelyekben nem voltunk biztosak, próbált korábbi tapasztalatai alapján példákat, lehetőségeket felvonultatni. Ez sokkal szimpatikusabb volt a korábban hallottaknál, ugyanis nem éreztük, hogy valamit csak azért kell kényszerből az esküvői koreográfiába beleilleszteni, mert az a megszokott, vagy mert mások is így csinálják…

A megannyi levelezgetés odáig vezetett, hogy az első személyes találkozás során már nagyon sok olyan pontja volt az esküvőnek, amely már egészen pontosan a mi elképzeléseinket képviselte… És azáltal, hogy Kata minden egyes levelezés, beszélgetés során folyamatosan megerősített minket abban, hogy ez a Mi nagy napunk lesz, és minden úgy lesz, ahogy mi szeretnénk, nem volt kérdés, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk a TÖKÉLETES naphoz.

Az esküvő előtt precíz, pontos és minden részletre kiterjedő forgatókönyv készült, melyet végül minden szolgáltató megkapott, így mindenki tudta, hogy mi a dolga.

Az esküvő napján Kata jóval a szertartás előtt csatlakozott hozzánk, első pillanatban felvette a ritmust és itt jött el az a pillanat, amikor is azt éreztük, minden rendben lesz. És ugyan a ceremóniamester “feladata” leginkább a tényleges esküvői pillanatokhoz kapcsolódik, Kata segítségünkre volt sok-sok előkészületben is. És érződött, hogy nem csak a kötelességtudat szól belőle, Ő is igazán azt szeretné, ha minden TÖKÉLETES lenne számunkra.

A ceremónia, a fotózás és a vacsora, majd a buli során is folyamatosan sürgött-forgott, mindig, minden szituációban látszott rajta, hogy figyel ránk, és még ha nem is mondjuk ki, hogy mit szeretnénk, egy pillantásból is felismeri, ha valami nem tökéletes, ha valami hiányzik vagy valamire szükségünk van. És ugyan tényleg igaznak bizonyult, hogy hihetetlenül gyorsan elszaladt az esküvő napja és jegyes párból házastársakká váltunk, Kata jelenléte folyamatosan segített minket. És azt gondolom, hogy visszagondolva szinte láthatatlanul varázsolta tökéletessé a legfontosabb napot az életünkben, a több száz fotót visszanézve igenis látszik, hogy mennyire része volt a TÖKÉLETES esküvőben. Ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ettől lett az esküvőnk TÖKÉLETES és HIBÁTLAN!

Köszönjük az elmúlt egy évet és mindazt a sok munkát, levelet, találkozót és segítséget, amivel hozzájárultál,hogy igazán jól induljon életünk új szakasza!

Kriszti és Gábor

ui: Látjuk Nálad is zajlik az élet, kívánjuk, hogy minden esküvő ilyen szuper legyen, mint a miénk volt 🙂 “

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Talizmán I. és II. kalózhajó valamint az Európa Hotel – Siófok

DJ: Marcsó Zoltán 

Fotós: Mikó Barnabás és Fógel József

Ceremóniamester: Kovács Kata

Egy kis dekor! A fő színek: lila, fehér, menta

Egy kis dekor! A fő színek: lila, fehér, menta; Fotó: Fógel József

Ez a kis csapó tábla nagyon tetszett nekem ;) :)

Ez a kis csapó tábla nagyon tetszett nekem 😉 🙂 Fotó: Fógel József

Ezen a hajón vártuk a Menyasszonyt, hogy megérkezzen hozzánk :) Talizmán II.

Ezen a hajón vártuk a Menyasszonyt, hogy megérkezzen hozzánk 🙂 Talizmán II. Fotó: Fógel József

A szertartás végén koccintottunk is :)

A szertartás végén koccintottunk is 🙂 Fotó: Fógel József

A boldog Ifjú Pár a hajón :)

A boldog Ifjú Pár a hajón 🙂 Fotó: Fógel József

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük :)

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük 🙂 Fotó: Fógel József

A parton legénybúcsús csapattal is találkoztunk :)

A parton legénybúcsús csapattal is találkoztunk 🙂 Fotó: Fógel József

Kriszti lestoppolta a kisvonatot :)

Majd Kriszti lestoppolta a kisvonatot 🙂 fotó: Fógel József

 Sikerült neki :) Vonattal mentünk a lagzi helyszínére :)

Sikerült neki 🙂 Vonattal mentünk a lagzi helyszínére 🙂

Vacsora közben kilopóztak a naplementébe is egy kis fotózásra :)

Vacsora közben kilopóztak a naplementébe is egy kis fotózásra 🙂 Fotó: Fógel József

Nyitótánchoz öltözve, világító kellékekkel és nagyon izgulva :)

Nyitótánchoz öltözve, világító kellékekkel és nagyon izgulva 🙂 Fotó: Fógel József

Buli van!!! :) Egy kis vonatozás is kell :)

Buli van!!! 🙂 Egy kis vonatozás is kell 🙂 Fotó: Fógel József

Ez a fotó nekem nagyon tetszik. Még vonatozás közben is ment az Instax fotózás :)

Ez a fotó nekem nagyon tetszik. Még vonatozás közben is ment az Instax fotózás 🙂 

És egy kis csillagszórós fotó, igazán remek lett :)

És egy kis csillagszórós fotó, igazán remek lett 🙂 Fotó: Fógel József

Ez a fotó különösen tetszik. Csabi (Kriszti tesója) a csillagszórózás közben szelfizik :) Lebukott :)

Ez a fotó különösen tetszik. Csabi (Kriszti tesója) a csillagszórózás közben szelfizik 🙂 Lebukott 🙂 Fotó: Fógel József

BULIFOTÓ!!! :) Fotó: Fógel József

BULIFOTÓ!!! 🙂 Fotó: Fógel József

Menyecskeruhában is ment a tánci-tánci :)

Menyecskeruhában is ment a tánci-tánci 🙂 Fotó: Fógel József

Love :)

Love 🙂 Fotó: Fógel József

És egy utolsó lagzifotó :) Kicsit fáradtan :)

És egy utolsó lagzifotó 🙂 Kicsit fáradtan 🙂 Fotó: Fógel József

És íme a bizonyíték, hogy Kriszti és Gábor minden részletre figyeltek:

A csillagszórózáshoz a gyufák is egyediek voltak, az Ifjú Pár pecsétjével volt ellátva. Nagy sikert aratott :)

A csillagszórózáshoz a gyufák is egyediek voltak, az Ifjú Pár pecsétjével volt ellátva. Nagy sikert aratott 🙂 Fotó: Fógel József

És maguk a csillagszórók is szépen elkészítve, felcímkézve :)

És maguk a csillagszórók is szépen elkészítve, felcímkézve 🙂 Fotó: Fógel József

 

Így kormányoztam tehát végig Kriszti és Gábor esküvőjét :) Remélem tetszett :) Kik lesznek a következő utasaim? :)

Így kormányoztam tehát végig Kriszti és Gábor esküvőjét 🙂 Remélem tetszett 🙂 Kik lesznek a következő utasaim? 🙂 Fotó: Fógel József