KLAUDIA & ÁDÁM ESKÜVŐ – 2019. 04. 13. – Székesfehérvár

Klaudia az esküvő szervezésének legelején megkeresett már, így rengeteg mindenben tudtam nekik segíteni. Többek között a szolgáltatók kiválasztásában is. Így eshetett meg, hogy nagyon szuper emberekkel dolgozhattam együtt, akik kiválóak a szakmájukban. A székesfehérvári szolgáltatói team tehát összeállt ezen az esküvőn 🙂 És egy nagyon-nagyon szuper lagzi kerekedett belőle, amit ceremóniamesterként segítettem.

A nagy napot a polgári szertartással a Hiemer-házban kezdtük meg, és az idő is kegyes volt hozzánk, a Török-udvarban meg tudtuk csinálni a családi, baráti fotókat is. Mindezek után mentünk a Bányató Vendéglőbe, a lagzi helyszínre, ahol már várta a vendégeket a különleges fotósarok, aminek a háttere lufikból volt. Örömmel fotózkodtak benne a vacsoráig a násznép tagjai illetve végezték el a nekik megálmodott feladatokat.

Ezen az esküvőn nagy sikere volt a cm kellékeimnek, amiket a bulizáshoz és a fotózásokhoz szoktam ajánlani. Igazán bulis és pörgős násznépe volt Klau-nak és Ádámnak, jó kis szezon nyitó esküvő volt ez nekem.

A CsillagKép tulajdonosának Kajtár Vikinek köszönhetően pedig megajándékozhattam az első idei esküvős páromat egy csodás CsillagKéppel.

Az IGEN kimondásának pillanatában az égbolt sematikus képe látható a csodaszép vászonképen. Aminek nagyon örült az Ifjú Pár. Tényleg egyedi ajándék lehet esküvőre, vagy bármilyen alkalomra! 🙂

Az Ifjú Pár véleménye rólam és a ceremóniamesteri munkámról:

“100%-ban ajánljuk Katát!☺️

Nagy segítség volt a nagy nap előtt is,

de az esküvő nélküle nem sikerült volna ilyen jól!

Minden úgy kezdődött, hogy kicsit modernebb dolgot kerestünk, mint vőfély. Anyukám látta meg a Kata hirdetését egy szórólapon. Rákerestünk a honlapjára és annyira tuti dolgokat írt, hogy nagyon megtetszett nekünk. Egyik ismerősünknél előző évben volt a Kata ceremóniamester, aki jó szívvel ajánlotta a Katát. Egyből írtunk neki, hogy milyen szabad időpontjai vannak áprilisban. Egyeztettünk és egyből le is foglaltuk. Amit egyáltalán nem bántunk meg. A nagy napon míg mi fotózkodtunk ő a lagzi helyszínére vitte az esti mókához a kellékeket. Eljött az időpont. A Hiemer-háznàl találkoztunk, ahol a Kata beküldött minket, majd a násznépet is elnavigálta hova is kell menni. A Török udvarban fotózkodtunk, ott is Kata segített ki-ki után jön, ki ne maradjon senki.☺️

A lagziban semmit nem kellett intéznem, Kata mindenre és mindenkire figyelt, főleg ránk, hogy mit és hogyan szeretnénk.

Minden tökéletesen zajlott!

A bónusz pedig, hogy a szolgáltatókat, akiket ajánlott tökéletesek voltak! Nekünk volt a legjobb szolgáltatói csapatunk. Köszönjük Kata, hogy velünk voltál a nagy napon!💗”

Klaudia & Ádám

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Bányató Vendéglő – Székesfehérvár

Fotós: Müller-Gányási Dániel

DJ: Szabadkai Balázs

Csillagkép: CsillagKép – @auriga.starmaps

CM asszisztens: Kiss Alexandra

Ceremóniamester: Kovács Kata

A polgári szertartás után engem is támadtak a buborékok :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A polgári szertartás után engem is támadtak a buborékok 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Mókázós képek is készültek a Török-Udvarban :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Mókázós képek is készültek a Török-Udvarban 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Amikor komolyan veszik a feladatot! :) Imádtam a kisfiút :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Amikor komolyan veszik a feladatot! 🙂 Imádtam a kisfiút 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

A CM kellékei bevetésen voltak egész este ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A CM kellékei bevetésen voltak egész este 😉 Fotó: Müller-Gányási Dániel

A vacsora előtt még összeszedtem a meghívóban már jelzett sorsjegyeket is :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A vacsora előtt még összeszedtem a sorsjegyeket is 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

A CsillagKép jóvoltából ajándékot adhattam az Ifjú Párnak :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A CsillagKép jóvoltából ajándékot adhattam az Ifjú Párnak 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Szuper ajándék lehet az Ifjú Párnak a CsillagKép, ami az IGEN kimondásának pillanatára emlékezteti őket. Fotó: Müller-Gányási Dániel

Szuper ajándék lehet az Ifjú Párnak a CsillagKép, ami az IGEN kimondásának pillanatára emlékezteti őket. Fotó: Müller-Gányási Dániel

Játszottunk is. Méghozzá a Házaspárbaj EXTRA változatát, ahol a násznép IS játszik ;) Nagy sikere volt! Fotó: Müller-Gányási Dániel

Játszottunk is. Méghozzá a Házaspárbaj EXTRA változatát, ahol a násznép IS játszik 😉 Nagy sikere volt! Fotó: Müller-Gányási Dániel

No és buliztunk is! Nem is akárhogyan! :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

No és buliztunk is! Nem is akárhogyan! 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Torta is volt, amit csodásan megörökített Müller-Gányási Dániel

Torta is volt, amit csodásan megörökített Müller-Gányási Dániel

A násznép között ott volt egy 2017-es párom is, Emese és Zalán. Naná, hogy kellett egy közös fotó is ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

A násznép között ott volt egy 2017-es párom is, Emese és Zalán. Naná, hogy kellett egy közös fotó 😉 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Gyertyafénykeringő; Fotó: Müller-Gányási Dániel

Gyertyafénykeringő; Fotó: Müller-Gányási Dániel

VikingCM Party :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

VikingCM Party 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Vonatozás INDUL! :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Vonatozás INDUL! 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Vonatozás végéről egy csúcsszuper fotó :) Remélem megtaláltok rajta ;) A csiga közepén ;) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Vonatozás végéről egy csúcsszuper fotó 🙂 Remélem megtaláltok rajta 😉 A csiga közepén 😉 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Szabadkai Balázs DJ -vel mindig kell egy közös fotó :) Ezen az esküvőn Szandra volt a segítőm, így egy hármas kép dukált :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Szabadkai Balázs DJ -vel mindig kell egy közös fotó 🙂 Ezen az esküvőn Szandra volt a segítőm, így egy hármas kép dukált 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük :) Fotó: Müller-Gányási Dániel

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük 🙂 Fotó: Müller-Gányási Dániel