Kata & Árpi esküvő – 2017. 05. 13. – Agárd; Pálmajor

Kata és Árpi nagy napját szertartásvezetőként segítettem.

A személyes találkozó után hamar megkezdtük a szertartás szövegének átbeszélést, megírását. Egy igazán összeillő párosról lévén szó, akik mindig tudták pontosan mit szeretnének, így az elmeséléseikből hamar egy remek és egyedi szertartás szöveget sikerült összerakni.

A szertartás pedig tökéletes hangulatúra sikeredett, hisz a násznépük nagyon jófej volt, partnerek voltak a viccekben és poénokban. Ez nagyon fontos, mert ettől lesz tökéletes a ceremónia. Nagyon tetszett nekem, hogy az egész násznép (és nem csak az ifjú pár) velem együtt, egy emberként élte meg az eseményeket. A szertartás utáni dicsérő szavak az örömszülőktől, a tanúktól pedig különösen jól estek :) Köszönet mindenkinek! :)

Lássuk, hogyan látta az ifjú pár a munkámat:

“Kedves Kata,

megérkeztek a képek, melyek közül a kiválasztottakkal szeretnénk Neked megköszönni az esküvői szertartásunk profi levezetését!

Kellemes hangszíneddel, nyugodt, ugyanakkor határozott kommunikációs stílusoddal, és a szövegezésnek megfelelő, olykor vidám, olykor komoly előadásmódoddal színt vittél életünk ezen fontos eseményébe, melyet ezúton is köszönünk Neked! Családi és baráti körökből is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a szertartást illetően (is).

Mind az esküvő napján, mind pedig azt megelőzően, bármikor készséggel álltál rendelkezésünkre, és javaslataiddal segítetted bizonytalan előkészületeink ezen szakaszát.

Bízunk abban, hogy a jövőben nagyon sok gyönyörű szertartást tartasz még, mi bátran ajánlani fogunk! :)

Szép nyarat és sok esküvőt kívánunk!

Kata & Árpi”

 

Szolgáltatói csapat:

Helyszín: Pálmajor Pihenőpark és Rendezvényközpont – Agárd

Fotós: Varró Imre – Fotovarro.hu

Szertartásvezető: Kovács Kata

 

 

A szertartás előtt, várva az ifjú pár érkezését :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

A szertartás előtt, várva az ifjú pár érkezését :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

Kata és Árpi együtt érkeztek a ceremóniára :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

Kata és Árpi együtt érkeztek a ceremóniára :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

A ceremónia közben :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

A ceremónia közben :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

Ifjú feleség aláír :) Gyönyörű volt Kata hajfonata, érdemes megnézni :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

Ifjú feleség aláír :) Gyönyörű volt Kata hajfonata, érdemes megnézni :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

 

 

Gyűrűhúzás :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

Gyűrűhúzás :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

Pezsgős gratuláció alkalmával egy közös kép a párral :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

Pezsgős gratuláció alkalmával egy közös kép a párral :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

Köszönet a remek fotóért Varró Imrének! Ilyen egy vidám szertartásvezető :) Fotó: Fotovarro - Varró Imre

Köszönet a remek fotóért Varró Imrének! Ilyen egy vidám szertartásvezető :) Fotó: Fotovarro – Varró Imre

 

CM SZV KovácsKata reklám55