JULCSI & PETI ESKÜVŐ – 2018. 05. 12. – Zalaszentgrót

Julcsi az esküvőjük előtt több mint másfél évvel megkeresett. Akkor még nem is volt fix időpont, csak egy körülbelüli dátum, megbeszéltük, hogy ha már tudják a fix dátumot jelentkezik. Telt múlt az idő, lett dátum, minden szuper…aztán már nem is emlékszem pontosan, de valamiért változott az időpont, amit akkor még úgy láttam, hogy nekem nem lesz jó. Forródróton ment a levelezgetés, és végül arra jutottunk, hogy akkor mégsem tudunk együtt dolgozni, mert a dátum nem jön össze, hogy mindegyikőnknek jó legyen. Julcsi el is kezdett keresgélni más ceremóniamesterek után…amikor megvilágosodtam, hogy jesszus, nekem az a dátum még is jóóóóó 🙂

Együtt örömködtünk, hogy ez milyen szuper, és rögtön le is egyeztettük, hogy május 12-e 2018-ban az övék nálam. Viszont Julcsi nagyon szerette volna, ha a szertartását is én vezetem e, így szertartásvezetőnek is felkért. Megmondom őszintén, vonakodva vállaltam el, mert az ő esküvőjükig ilyet még nem csináltam, hogy mindkét szerepben én legyek egy esküvőn. Ám annyira bevált és jól alakult az ő nagy napjuk, hogy azóta már gyakran alkalmazom ezt a felállást. 🙂 Esküvőjüket tehát ezúttal szertartásvezetőként és ceremóniamesterként is segítettem.

Julcsiéknak már a meghívójuk is egyedi volt, hisz a meghívó egy újság különszáma volt, melyben volt keresztrejtvény és vicc is, ahogy egy jó napilapban lenni szokott 🙂 A vezércikket, ami a meghívó részét adta az újságnak, pedig én írhattam meg! Igazán megtisztelő volt 🙂 A szertartáson is folytattuk ezt a különleges vonalat, ugyanis homokszertartás helyett, egy vászonképet festettek be közösen Julcsiék. Nem is akármilyen festmény lett, hisz a saját logójuk is rajta volt. Igy bárhová is sodorja őket az élet, a festmény mindig otthonuk falát díszítheti majd.

A sok-sok egyforma ruhába öltözött koszorúslány, akik egyformák voltak, mégis mindenkinek a saját stílusa is jelen volt a ruhájában, annyira jól mutattak együtt, hogy minden esküvőre olyan barátnőket kívánok a menyasszonyoknak, hogy meg lehessen valósítani velük minden őrültséget, akár ágyon ugrálást is, mint ezen az esküvőn.

Olyan sokat tudnék mesélni erről az esküvőről, hogy napokig írhatnám… Az egyik legfontosabb, hogy személyesen sosem találkoztunk az esküvőjük napjáig! Csak skypon láttuk egymást, hisz a pár Ausztriában él, és nem sűrűn voltak az esküvő előtt itthon. És lám, így is nagyon jól tudott működni az egész esküvő tervezés és a nagy nap is 🙂

Lássuk, hogyan látta az Ifjú Pár a ceremóniamesteri munkámat és engem:

“Kedves Kata!

Nagyon szépen köszönjük a munkádat! Fogalmunk sincs milyen egy esküvö ceremóniamester nélkül (szerencsére), így el sem tudjuk képzelni mennyi terhet vettél le a vállunkról. De azt tudom, hogy mi a Nagy napunknak minden egyes percét megélhettük és élvezhettük, ugyanis a háttérben minden “elintéződött” csak úgy magától… vagy Katától?! 😉 Az elökészületek kusza világában is rengeteget segítettél nekünk és mint külföldön élö párnak hatalmas segítség volt a “barátnös” hozzáállásod és végtelen flexibilitásod. 🙂

KÖSZÖNJÜK! :)”

Julcsi és Peti

No és persze a szertartásvezetői munkámat sem hagyták szó nélkül:

“Kedves Kata!

Nagyon örülünk, hogy szertartásvezetö mellett döntöttünk, ugyanis sokkal személyesebb volt így a szertartásunk. Sok rokon és barát nem is értette, hogy mégis minek ez a hühó, miért nem jó nekünk egy anyakönyvvezetö által tartott szertartás. Na az esküvö után már nem volt több kérdésük, sööt, több házasodni készülö vendég is miattad fog szertartásvezetö mellett dönteni! 🙂

A szöveg írásánál nagyon rugalmas voltál, minden apró és mégapróbb észrevételünket is figyelembe vetted, így sikerült egy szerintünk TÖKÉLETES szertartással még emlékezetesebbé tenni a Nagy napot! 🙂 Volt a szertartás alatt a hangos kacagástól a meghatódott sírásig mindenféle érzelem. Mégegyszer köszönjük szépen neked! 🙂

Üdv, Julcsi és Peti”

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Fiáker Vendéglő – Zalaszentgrót

Zenekar: Tropical Band Zenekar

Videó: A nagy nap projekt – nagynapprojekt.hu

Fotó: Bolla Péter

Szertartásvezető: Kovács Kata

Ceremóniamester: Kovács Kata

Mikor kézhez kaptam a meghívót, nagyon örültem neki :) Facebook posztban meg is osztottam a hírét :) Így nézett ki tehát a már említett meghívó :)

Mikor kézhez kaptam a meghívót, nagyon örültem neki 🙂 Facebook posztban meg is osztottam a hírét 🙂 Így nézett ki tehát a már említett meghívó 🙂

Egy kis dekor fotó :) Csodás volt! :) Fotó: Bolla Péter

Egy kis dekor fotó 🙂 Csodás volt! 🙂 Fotó: Bolla Péter

A főasztal díszük a közös logójuk volt :) Csodás! Fotó: Bolla Péter

A főasztal díszük a közös logójuk volt 🙂 Fotó: Bolla Péter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A készülődés vidám percei :) Koszorúslányok és az ágyon ugrálás :) Olyan széépppeeekkk és vidámak!!!! :) Fotó: Bolla Péter

A készülődés vidám percei 🙂 Koszorúslányok és az ágyon ugrálás 🙂 Olyan széépppeeekkk és vidámak!!!! 🙂 Fotó: Bolla Péter

A nagy nap az egyházi szertartással kezdődött :) Fotó:Bolla Péter

A nagy nap az egyházi szertartással kezdődött 🙂 Fotó:Bolla Péter

Ugye milyen vagányak?! :) Fotó: Bolla Péter

Ugye milyen vagányak?! 🙂 Fotó: Bolla Péter

Majd a polgári szertartás következett a Batthyány-kastély kertjében. Fotó: Bolla Péte

Majd a polgári szertartás következett a Batthyány-kastély kertjében. Fotó: Bolla Péter

Imádom amikor a szertartás szövegem mosolyt csal az arcokra. Fotó: Bolla Péter

Imádom amikor a szertartás szövegem mosolyt csal az arcokra. Fotó: Bolla Péter

Ám a megfelelő pillanatokban a könnyek is előtörtek... Fotó: Bolla Péter

Ám a megfelelő pillanatokban a könnyek is előtörtek… Fotó: Bolla Péter

A szertartás csúcspontja a festés ceremónia volt :) Merész, bátor és nem mindennapi! Bevállalták, és a végeredmény isteni lett! Ne aggódjon senki :) Nem lett festékes senkinek a ruhája! :) Fotó: Bolla Péter

A szertartás csúcspontja a festés ceremónia volt 🙂 Merész, bátor és nem mindennapi! Bevállalták, és a végeredmény isteni lett! Ne aggódjon senki 🙂 Nem lett festékes senkinek a ruhája! 🙂 Fotó: Bolla Péter

A szertartások után pedig elkészültek a kötelező családi, baráti képek, és ilyen ötletes képek is születtek :) Fotó: Bolla Péter

A szertartások után pedig elkészültek a kötelező családi, baráti képek és ilyen ötletes képek is születtek 🙂 Fotó: Bolla Péter

Az Ifjú Pár és a Ceremóniamesterük :) Fotó: Bolla Péter

Az Ifjú Pár és a Ceremóniamesterük 🙂 Fotó: Bolla Péter

Csokordobás. Vajon kié lett? :) Fotó: Bolla Péter

Csokordobás. Vajon kié lett? 🙂 Fotó: Bolla Péter

Vonulás a Kastélytól a Fiáker Vendéglőig :) Fotó: Bolla Péter

Vonulás a Kastélytól a Fiáker Vendéglőig 🙂 Fotó: Bolla Péter

Vacsora kezdete :) Dolgozom épp :) És ami nagyon megtisztelő volt, hogy én is a főasztalnál ülhettem! Köszönet érte :) Fotó: Bolla Péter

Vacsora kezdete 🙂 Dolgozom épp 🙂 És ami nagyon megtisztelő volt, hogy én is a főasztalnál ülhettem! Köszönet érte 🙂 Fotó: Bolla Péter

Az Ifjú Pár megnyitja a svédasztalt :) Fotó: Bolla Péter

Az Ifjú Pár megnyitja a svédasztalt 🙂 Fotó: Bolla Péter

Házaspárbaj :) Ami után többen oda jöttek hozzám, hogy mennyire a Julcsira és Petire voltak szabva a kérdések, és hogy milyen szuper volt :) Fotó: Bolla Péter

Házaspárbaj 🙂 Ami után többen oda jöttek hozzám, hogy mennyire a Julcsira és Petire voltak szabva a kérdések, és hogy milyen szuper volt 🙂 Fotó: Bolla Péter

Tortavágás :) Fotó: Bolla Péter

Tortavágás 🙂 Fotó: Bolla Péter

BULI VAN!!!! :) Fotó: Bolla Péter

BULI VAN!!!! 🙂 Fotó: Bolla Péter

Itt nem csoki szökőkút volt, hanem pálinka szökőkút! :) Fotó: Bolla Péter

Itt nem csoki szökőkút volt, hanem pálinka szökőkút! 🙂 Fotó: Bolla Péter

Új Ember és Új Asszony érkezik! :) Kezdődhet aaaa........... Fotó: Bolla Péter

Új Ember és Új Asszony érkezik! 🙂 Kezdődhet aaaa……….. Fotó: Bolla Péter

MENYECSKETÁNC! :) Fotó: Bolla Péter

MENYECSKETÁNC! 🙂  Érdemes megfigyelni Julcsi ruháját és kiegészítőit 🙂 IMÁDTAM!!! Fotó: Bolla Péter

Nagyon gyűjtöttem azt a lóvét :) A kis kosaram ilyenkor aranyat ér ;) :) Eladó az Új Asszony! :) Fotó: Bolla Péter

Nagyon gyűjtöttem azt a lóvét 🙂 A kis kosaram ilyenkor aranyat ér 😉 🙂 Eladó az Új Asszony! 🙂 Fotó: Bolla Péter

Hajnalban :) Julcsi, Peti és a CM SZV :) Fotó: Bolla Péter

Hajnalban 🙂 Julcsi, Peti és a CM SZV 🙂 Fotó: Bolla Péter

A kreatív fotóik tényleg kreatívak lettek :) Fotó: Bolla Péter

A kreatív fotóik tényleg kreatívak lettek 🙂 Fotó: Bolla Péter

Imádom a fotóikat! :) Fotó: Bolla Péter

Imádom a fotóikat! 🙂 Fotó: Bolla Péter

A részletekre is figyeltek. A mandzsetta gombon a saját logójuk :) Fotó: Bolla Péter

A részletekre is figyeltek. A mandzsetta gombon a saját logójuk 🙂 Fotó: Bolla Péter

Csúcs ez a fotó is :) Fotó: Bolla Péter

Csúcs ez a fotó is 🙂 Fotó: Bolla Péter

MOST PEDIG ÉRKEZZEN A CSODÁS ESKÜVŐI VIDEÓJUK, amit minimum 10-szer megnézni kötelező, annyira de annyira jóóóóó lett! 🙂 “A nagy nap projekt” profi munkát végzett!!! 🙂

Persze az sem utolsó, hogy az én hangommal indul a videó, azaz az én szertartási szövegemmel 🙂 Nézzétek, hallgassátok 🙂