HIEMER-HÁZ ESKÜVŐI NYÍLT NAP – 2017. 10. 28.

Hiemer-ház Bálterem - Esküvői Nyílt Nap 2017. Fotó: Igari Balázs

Hiemer-ház Bálterem – Esküvői Nyílt Nap 2017. Fotó: Igari Balázs

Idén is megrendezésre került a Hiemer-házban az Esküvői Nyílt Nap. Külön öröm ez nekem, hisz másodszorra vettem részt rajta moderátorként; azaz nem csak kiállító voltam, hanem az egész nap háziasszonya, ami nagyon-nagy megtiszteltetés. Örültem ismét a felkérésnek. :) Székesfehérváron a Hiemer-házban történnek a polgári szertartások, ezért különösen jelentős helyszín az Ifjú Páron életében. Több rendezvény termük is van, ám a Bálterem, ami a Nyílt Nap helyszíne is volt, talán az egyik legszebb. Itt lehet nemcsak állófogadásokat, de lakodalmakat is tartani. Itt nézhettek tehát körbe a Nyílt Napra látogatók, illetve természetesen megleshették a Házasságkötő termet és a Ház több részét is, valamint természetesen találkozhattak sok-sok szolgáltatóval, akik a nagy napot segítik. Beszélgethettek, érdeklődhettek, és voltak ahol szerződéseket is kötöttek egy-egy szolgáltatóval a Párok. Én ceremóniamesterként és szertartásvezetőként fogadtam a kérdéseket. Sikeres Nyílt Napot zártunk tehát 2017-ben is. Már most várom a 2018-as kiállítást! :)

Természetesen programokkal is vártuk az érdeklődőket. Volt esküvői divatbemutató és jegyestánc bemutató is. Mindegyiknek nagy sikere volt!

A Divatbemutatóért köszönet:

Menyasszonyi és koszorúslány ruhák: Elizabeth Esküvői-és Alkalmi Ruhaszalon

Smink: Nyári Szilvi MakeUp

Frizura: Zádori Judit

Virágok: Oázis Virágbolt

A Jegyestánc Bemutatókért köszönet:

Fónad-Hólik Évi – táncpedagógus, aki fergeteges nyitótáncokat tanít be Jegyespároknak :)

és persze a két Ifjú Házaspárnak, akik bemutatták a nyitó táncukat

Fotók: Igari Balázs

Ám lássuk a Nyílt Nap eseményeit képekben! :)

Kovács Kata Ceremóniamester, a nap moderátora; Fotó: Igari Balázs

Kovács Kata Ceremóniamester, a nap moderátora; Fotó: Igari Balázs

Esküvői divatbemutató a Hiemer-házban :) Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Jegyestánc bemutató! Fotó: Igari Balázs

Beszélgetek Fónad-Hólik Évi táncpedagógussal a nyitótáncokról :) Fotó: Igari Balázs

Beszélgetek Fónad-Hólik Évi táncpedagógussal a nyitótáncokról :) Fotó: Igari Balázs

Dolgozom a standomnál :) Fotó: Igari Balázs

Dolgozom a standomnál :) Fotó: Igari Balázs

MTA Galéria is bemutatkozott. Annamari festményei illetve köszönőajándékai nagy sikert arattak! Igazi újdonság, bátran ajánlom mindenkinek! :) Fotó: Igari Balázs

MTA Galéria is bemutatkozott. Annamari festményei illetve köszönőajándékai nagy sikert arattak! Igazi újdonság, bátran ajánlom mindenkinek! :) Fotó: Igari Balázs

Az Oázis Virágboltnál is mindig érdeklődtek :) Fotó: Igari Balázs

Az Oázis Virágboltnál is mindig érdeklődtek :) Fotó: Igari Balázs

Gloriosa Szalonnál is folyamatosan érdeklődtek. Fotó: Igari Balázs

Gloriosa Szalonnál is folyamatosan érdeklődtek. Fotó: Igari Balázs

Újabb csodás stand. Ballons4you. Fotó: Igari Balázs

Újabb csodás stand. Ballons4you. Fotó: Igari Balázs

Így nézett ki az én standom 2017-ben. Fotó: Igari Balázs

Így nézett ki az én standom 2017-ben. Fotó: Igari Balázs

Kovács Kata Ceremóniamester és Szertartásvezető a standjánál :) Fotó: Igari Balázs

Kovács Kata Ceremóniamester és Szertartásvezető a standjánál :) Fotó: Igari Balázs