EMESE & ZALÁN ESKÜVŐ – 2017. 06. 03. – Székesfehérvár és Királyszállás

A mindig vidám Mesi és a nagyon magas Zalán esküvője, emlékezetes számomra.

Mesiben magamra ismertem már az esküvő szervezésének legelején. Ahogy pedig közeledtünk az esküvő időpontja felé, egyre jobban. Az, hogy egyformán gondolkodunk dolgokról, nem az egyetlen közös pont volt, de mikor előtérbe kerültek a szervezés közbeni “apró” problémák, nehézségek, eszembe juttatta a saját esküvőmet. Már-már meg sem lepődtem, mikor újabb és újabb sztorikban ismertem rá az én esküvőm szervezése közbeni nehézségekre. Jókat is nevettünk ezen Mesivel, mikor összefutottunk csak úgy a városban, mert ha egy városban élsz a Menyasszonyoddal, akkor azért ez előfordul ;) Ám beigazolódott a mondásom ezen az esküvőn is, amivel sikerült mindig megnyugtatnom Mesit: “Minél több nehézség, fejetlenség, baki és idegeskedés van az esküvő szervezése alatt, annál hibátlanabb és tökéletesebb lesz a nagy nap!”

A nagy napot Királyszálláson kezdtük, ott készülődtünk együtt, a kis csapat. Amíg a sminkes csodássá varázsolta az amúgy is szép Mesit, én közben elrendeztem mindent a helyszínen, úgymond elő készítettem a terepet, mire jönnek a vendégek, minden szuper legyen. Az esküvőt, tehát ceremóniamesterként segítettem. Nagy előny, ha olyan szolgáltatókat választ az Ifjú Pár, akikkel már ismerjük egymást, ilyen volt a catering cég és a fotós kolléga is. Tudtam, jó kezekben lesz az esküvő.

A násznép számára Székesfehérváron kezdődött az egyházi szertartással a nagy nap, így a vendégvárásra már ott is teremtem, és a pogácsák, üdítők gyűrűjében vártam a Templom kertjében a vendégeket. Innen pedig indultunk is Királyszállásra, ahol nem csak a lagzi, de a polgári szertartás várt még ránk. Csodálatos pár, csodás környezetben mondta ki az igent, és vette kezdetét a szuper kis programokkal tarkított esküvő.

Ezen a helyszínen sosincs gondunk azzal, hogy mindenki a telefonját nyomkodná, mert itt aztán 2 km-es körzetben nincs térerő. Jó is ez, szoktam mondani a násznép tagjainak, ne is próbálkozzanak, mert itt tényleg nem lesz netezés, vagy telefonálás. :)

De beszéljenek helyettem a csodás képek, ám előtte…

Lássuk, hogy látta az Ifjú Pár a ceremóniamesteri munkámat:

” Kedves Kata!

Amikor az esküvőnket elkezdtük szervezni, jó egy évvel a nagy napunk előtt, első gondolatok közt fogant meg a fejünkben, hogy nem hagyományos-vőfélyes lagzit szeretnénk. Hanem egy olyat, ahol nem sikkad el a lényeg a sok rím között, hogy miért is jött el életünkben és családunk,barátaink életében ez a nap. Mivel szerencsés embereknek mondhatjuk magunkat, a szűk családi és baráti kört összeszámolva azonnal 100 főnél tartottunk, így tudtuk, hogy mindenképpen egy karakán, határozott ceremóniamesterre van szükségünk, aki mint egy műsorvezető vezényli le a napot, a háttérből mozgatva és kézben tartva az eseményeket, ezáltal sok terhet levéve a vállunkról.

Amikor megpillantottuk Kata oldalát, egy nagyon közvetlen, fiatalos, jó megjelenésű, szimpatikus,energikus nőt láttunk, erős kisugárzással. Azonnal felvettük a kapcsolatot, melynek során ez a pozitív benyomás erősödött. Hamarosan sort kerítettünk az első találkozóra, ahol azt kell mondjam, továbbra sem csalódtunk. Rengeteg tanácsot, választ adott a felmerült kérdésekkel kapcsolatban, nem idegenkedett semmiféle furcsa ötlettől, felvetéstől.

Mindenről elmondta a véleményét, és ami fontos, nem csak a Menyasszony kívánságait tartotta szem előtt, hanem a Vőlegény véleményét és kéréseit is meghallgatva próbált tippeket, ötleteket adni, hogy ez a nap valóban mindkettőnkről szóljon. Sok közös tulajdonságot fedeztem fel magunkban Katával, amitől még inkább szimpatikussá vált. Ekkor már tudtuk, hogy nem lesz gond, jó kezekben vagyunk.

Az idő előre haladtával ugyanolyan készségesen válaszolt mindenre, megoszthattuk vele ötleteinket, illetve érdeklődéssel követte készülődésünket. Szólt, ha esetleg valamiben döntést kellett hoznunk, vagy kicsit elvoltunk maradva. Természetesen előfordult, hogy felmerültek nehéz pillanatok a szervezés során vendég-barát-család kérdést illetően is, Kata ebben a helyzetben is támogatott minket és segített felülkerekedni a nehézségeken.

Mikor végre elérkezett a várva várt nap, az izgalomtól és a boldogságtól sodródtunk az eseményekkel, melyek gördülékenyen mentek maguktól. Kata mindig tudta, hogy mikor, hol, minek kell történnie, úgy, ahogyan azokat előre megbeszéltük. Már-már vendégként éreztük magunkat a saját esküvőnkön, zajlottak az események, és a családunk-barátaink arcán is az önfeledtséget és a boldogságot láttunk, hogy igazán jól érzik magukat. Persze ez lehetett volna másképp is, hiszen egy nagy létszámú esküvő során akadnak bakik, váratlan események, de Kata jelenlétének köszönhetően ezek felmerülésüktől számított pár pillanaton belül elhárultak, azonnal lereagálta a történéseket és senkinek sem tűnt fel, hogy valami nem a tervek szerint alakult.

Természetesen sokféle eshetőséget megbeszéltünk előtte, tapasztalatának köszönhetően olyan dolgokra is felhívta a figyelmünket, amire mi akkor még nem is gondoltunk. Nagyon jól látja alapjaiban az esküvőket, a vendégek sokszínűségét, igényeit és jól alkalmazkodik mindenféle helyzethez. Tudta, mikor kell megszólítania a násznépet, mikor és milyen játékkal fokozza a hangulatot, amire nagyon nagy szerencsénkre csak egyszer-kétszer volt szükség.

A hangulat fokozására is bőséges eszköztárral rendelkezik anélkül, hogy szólás-mondásokkal tarkított monológokkal felhívná magára a figyelmet, vagy elcsépelt lakodalmi játékokkal kellemetlen helyzetbe hozna bárkit is. Amikor a nagy napunk éjszakáján elköszöntünk Tőle, el sem hittük, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő. Amit ekkor éreztünk az a boldogság, az izgatottság és a hála volt.

Hálásak voltunk, mert velünk volt az elmúlt egy évben és azon a csodás napon, és azóta is hálásak vagyunk, visszagondolunk mennyire csodálatos esküvőnk volt, fergeteges bulival, szuper hangulattal és elégedett násznéppel, akik azóta is emlegetik, mennyire klassz volt minden.

Ha visszaugornánk a szervezés kezdeteihez, tudjuk, hogy ugyanígy Kata mellett döntenénk. Nagyon örülünk, hogy megismertük őt és közvetett/közvetlen segítségével úgy telt életünk egyik legszebb napja, ahogyan az elképzeltük. Vagy talán még annál is jobban. :)

Puszi: Mesi és Zalán

 

A szolgáltatói csapat:

Helyszín: Királyszállás Erdei Pihenőpark

Catering: Fine Dine Catering

Fotós:  Inkei Attila – proatphoto.hu

Cinematográfus: Tuli Gergő

DJ: Maxi Tamás

Ceremóniamester: Kovács Kata

Egy nagyon jól elkapott pillanat, az egyházi szertartás végén a templom előtti csoportkép készült...Attila a fotós, a forgalom közepén állva fényképezett, és elcsípte, ahogy a motoros is a párt figyeli :) Kedvenc kép lett :) Fotó: Inkei Attila

Egy nagyon jól elkapott pillanat, amikor is az egyházi szertartás után a templom előtti csoportkép készült…Attila a fotós, a forgalom közepén állva fényképezett, és elcsípte, ahogy a motoros is a párt figyeli :) Kedvenc kép lett :) Fotó: Inkei Attila

A polgári szertartáson miért kellene mindig homok szemeket öntögetni? :)  Fotó: Inkei Attila

A polgári szertartáson miért kellene mindig homok szemeket öntögetni? :) Fotó: Inkei Attila

A szertartás közben :) Fotó: Inkei Attila

A szertartás közben :) Fotó: Inkei Attila

Egy kis dekor Királyszálláson :) Fotó: Inkei Attila

Egy kis dekor Királyszálláson :) Fotó: Inkei Attila

A dekoráció :) Fotó: Inkei Attila

A dekoráció :) Fotó: Inkei Attila

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük; Fotó: Inkei Attila

Az Ifjú Pár és Ceremóniamesterük; Fotó: Inkei Attila

Emese kölcsön vette a megafonomat :) Fotó: Inkei Attila

Emese kölcsön vette a megafonomat :) Fotó: Inkei Attila

A srácok pedig feldobták Mesit, aki azért menekült volna ;) Fotó: Inkei Attila

A srácok pedig feldobták Mesit, aki azért menekült volna ;) Fotó: Inkei Attila

Ilyen finomságok várták a vendégeket, a Fine Dine Catering kitett magáért ismét :) Fotó: Inkei Attila

Ilyen finomságok várták a vendégeket, a Fine Dine Catering kitett magáért ismét :) Fotó: Inkei Attila

A fergeteges nyitótánc :) Fotó: Inkei Attila

A fergeteges nyitótánc :) Fotó: Inkei Attila

Fotósarok is volt ezen az esküvőn! :) Fotó: Inkei Attila

Fotósarok is volt ezen az esküvőn! :) Fotó: Inkei Attila

Játszottunk is :) Fotó: Inkei

Játszottunk is :) Fotó: Inkei Attila

A játék nyertesei pedig ajándékot is kaptak :) Fotó: Inkei Attila

A játék nyertesei pedig ajándékot is kaptak :) Fotó: Inkei Attila

Vonatoztunk is, a sapka körbe-körbe ment... :) Fotó: Inkei

Vonatoztunk is, a sapka körbe-körbe ment… :) Fotó: Inkei Attila

A vonat után, rajtam maradt a sapka ;) Fotó: Inkei Attila

A vonat után, rajtam maradt a sapka ;) Fotó: Inkei Attila

Természetesen fincsi és szépséges torta is volt :) Fotó: Inkei Attila

Természetesen fincsi és szépséges torta is volt :) Fotó: Inkei Attila

 

Éjszakai látkép a királyszállási rendezvényteremről :) Hangulatos! Fotó: Inkei Attila

Éjszakai látkép a királyszállási rendezvényteremről :) Hangulatos! Fotó: Inkei Attila

Slideshow-t is néztünk az este folyamán, aminek nagy sikere volt! :) A slideshow közbeni romantikus fotó :) Fotó: Inkei Attila

Slideshow-t is néztünk az este folyamán, aminek nagy sikere volt! :) A slideshow közbeni romantikus fotó :) Fotó: Inkei Attila

A menyecsketánc végén, Zalán felkapta Mesit, én pedig adom nekik az összegyűjtött összeget :) Fotó: Fotó: Inkei Attila

A menyecsketánc végén, Zalán felkapta Mesit, én pedig adom nekik az összegyűjtött összeget :) Fotó: Fotó: Inkei Attila

Kreatív fotó a párról :) Fotó: Inkei Attila

Kreatív fotó a párról :) Fotó: Inkei Attila

A Tési-malomnál :) Fotó: Inkei Attila

A Tési-malomnál :) Fotó: Inkei Attila

Székesfehérváron a Török-udvarban! Mesés fotó! Kedvencem lett :) Fotó: Inkei Attila

Székesfehérváron a Török-udvarban! Mesés fotó! Kedvencem lett :) Fotó: Inkei Attila

Királyszállás felé félúton :) Fotó: Inkei Attila

Királyszállás felé félúton :) Fotó: Inkei Attila

 

 És az esküvői videó: