20 + 1 JÓ TANÁCS AZ ESKÜVŐDRE – SZÜLETETT FELESÉGEKTŐL

Mire van szüksége egy frissen eljegyzett lánynak?

Mire van szüksége az esküvőjükre készülődő jegyespároknak?

OLYAN TANÁCSOKRA, amik tényleg HASZNOSAK!

Kik adhatnak ilyen tanácsokat?

Csakis olyanok, akik nemrég házasodtak, és még frissen él bennük minden esküvő szervezésével kapcsolatos élmény!

Szerintem a legfontosabb az esküvő szervezés legelején, hogy legyetek tisztába azzal, PONTOSAN MIT szeretnétek, és erre mennyi pénzetek van. Ez a kettő a legfontosabb, hisz ezekből indul ki minden. Az eljegyzés után, vagy mikor elhatározzátok, hogy hamarosan esküvő, érthető módon a legtöbben tanácstalanul keresgélnek az interneten, és elvesznek a nagy forgatagban. Rengeteg ötlet, még több szolgáltató, különböző igények. Mindenki mesebeli esküvőt szeretne, ám ahhoz, hogy ez az álom valósággá váljon, nagyon sok minden kell!

Ezért úgy gondoltam, ki más tudná a leghitelesebben elmesélni, mire is figyeljenek az esküvőjükre készülők, mint azok, akik éppen, hogy túl vannak rajta, és még frissek az élményeik. Szerencsére nagyon sok párral dolgozhattam együtt ebben az évben is, ezért őket hívtam segítségül.

A 2016-os évben összeházasodott, friss házaspárjaimat faggattam arról, ők mit csinálnának másképp, milyen ötleteket adnának a most esküvőjükre készülőknek. Mik azok a dolgok, amikre figyeljenek, amiket mindenképpen valósítsanak meg vagy éppen felesleges idegeskedést spórolhatnak meg maguknak a párok, ha megfogadják a tanácsokat.

El kell mondanom, hogy rengeteg ötletet kaptam!

Összesítettem tehát őket. Majd természetesen véleményeztem is ;)

Hálásan köszönöm az idei pároknak, hogy segítségemre voltak ebben!!! Köszönöm!!!! :)

Köszönöm az ötleteket a most készülődök nevében is :) Fotó: Pinterest

Köszönöm az ötleteket a most készülődök nevében is :) Fotó: Pinterest

A legfontosabb TIPP, amit szinte minden Született feleség első helyen emelt ki, 

a következő volt:

 

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 1.

“a pár ne hagyja magát befolyásolni, ne engedjen a nyomásnak, döntsenek úgy, ahogy ők elképzelték a Nagy Napot.” B.T.D.

 

Ez szerintem is az egyik legfontosabb!!!

NE hagyjátok magatokat befolyásolni, legyen minden úgy, ahogy TI szeretnétek. Nektek, az Ifjú Párnak kell egyetértésben lenneteket a dolgokat illetően, a többi nem számít! Utólag lesztek hálásak magatoknak, azért, ha kitartottatok!!! :) És nem hallgattatok a szomszédra, a testvérre, a barátnőre vagy éppen a szülőkre! EZ A TI ESKÜVŐTÖK!

/Amennyiben persze az anyagi fedezetet az esküvőre a szülők állják…nos…akkor sajnos azért kell hagyni nekik is beleszólást…de ha nem, akkor…szabad a pálya ;) /

Én talán még annyival kiegészíteném, hogy a ki mit hogyan szokott csinálni, tényleg ne érdekeljen senkit. Nem érdekes, hogy másnál hogyan szokott lenni…nálatok legyen úgy, ahogyan TI szeretnétek! :)

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 2.

“nem kell feltétlenül szombati esküvő!!! Ezzel elkerülhető a stressz, hogy 1-1,5 évvel előtte mindent le kell foglalni (helyszín, fotós, stb….) Akinek fontos vagy, az hét közben is szabaddá teszi magát, és nem csak a rántott hús miatt jön el! :) ” S.Zs.

 

Én, akinek pénteki esküvője volt, nem is mondhatok ennek ellent… :) Maximálisan igaz! Ám Zsuzsiéknak hétfőn volt az esküvője, és 2 hónap alatt hozták össze ;) ÉS…tökéletes lett! Tudom, mert ott voltam ;)

 Azonban, ha a szombati esküvő mellett döntötök, akkor a következő tanácsot érdemes megfogadni:

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

3.

“Időben kezdjétek el szervezni az esküvőt, a minőségi és megbízható szolgáltatókat az esküvő előtt egy- másfél évvel le kell foglalni.” O.K.A.

 

 

Főleg ha május – szeptember közötti időpontban szeretnétek házasodni! :)

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 

4.

“amit lehet, döntsünk el és foglaljunk le előre, mert bármi közbe jöhet az év során (váraltan események, időhiány), ne legyen a vége kapkodás… az én javaslatom, hogy a helyszín választás legyen az első, mert erre lehet építkezni a szervezés során, sok mindent meghatároz.” S.A.

 viszont

5.

“talán a legfontosabb, hogy nem kell mindent az utolsó szalvétáig előre megtervezni, maradjon spontaneitás, csak lazán!!! ” S.Zs.

Mindig beszédtéma a párjaim között, hogy legyen-e videós az esküvőn…én mindig azt javaslom, hogy legyen…és lám, erről is adtak tanácsot a párjaim… :) Lássuk mi mondanak ők :)

6.

“Ha csak egy átsuhanó gondolat erejéig is felmerült, hogy legyen videós és ceremóniamester az esküvőn, akkor ne habozzatok, foglaljátok le őket, nem fogjátok megbánni! A ceremóniamester hatalmas segítség, a videó pedig teljesen másképpen fogja visszaadni az esküvőt, mint egy fénykép. Még olyan részletek is kiderülhetnek, amit az esküvő alatt nem volt időtök megfigyelni.” O.K. Anita

Most pedig egy olyan ifjú feleség beszél a videósról, akiknek az esküvőjén nem volt videós…

7.

“Amit 100%-ban ugyan így csinálnék az az, hogy ugyanezekből a szolgáltatókból álló csapatot szedném össze és bővíteném egy videóssal, mert az nálunk nem volt.” T. K. Réka

Igen, én mindig mondom a pároknak, hogy az esemény után fogják értékelni a videót, illetve a családdal való fotók elkészítését. Akkor ott hosszadalmas és  fárasztó, esetleg unalmas lehet…de később hiányozhatnak. Én például a saját esküvői videómat azóta értékelem igazán, amióta láttam a kislányom csillogó szemét, mikor megnézte! :)

8.

“Magán az esküvőn sem kell stresszelni, én nem tettem, azt is elengedtem, hogy nem tetszett az esküvői torta :D Nem ettől lesz szuper az este, hanem, hogy mindenki jól érzi-e magát, veled táncol stb. Amilyen hibát mi vétettünk, hogy az idősebb vendégek is lettek a “zene forrásához” ültetve, nyilván ezt nem gondoltuk át, hogy ők szeretnek az asztalnál beszélgetni, így nem tudtak kiabálás nélkül kommunikálni… Így tehát jó, ha erre is figyel az ember :) ” B.T. Dóri

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 9.

“A lagzi során érdemes gondolni a gyerekekre, ha csak pár aprósággal is, a szülők is meghálálják, ha a gyerek le van kötve legalább egy ideig.” S. Alexandra

10.

 “Ha van egy jó ötletünk vagy elképzelésünk tartsunk ki mellette, ha akadályokba is ütközünk, egy kis kompromisszummal vagy kreativitással bármi megoldható.” S. A.

11.

“Ha van ceremóniamester, bízzuk rá magunkat, tudja a dolgát és azért van ott, hogy segítsen, érdemes meghallgatni és megfogadni a tanácsait, neki van a legtöbb tapasztalata” S. A.

12.

“Nem ér annyit az esküvő, hogy érdemes legyen összeveszni miatta, törekedjetek a kompromisszumokra. (Vagy a vőlegények hagyják, hogy mindent a menyasszonyok döntsenek el. :) ) ” O. K. Anita

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 13.

“Az esküvő napját tervezzétek úgy, hogy már ne legyen semmilyen elintézni való, így lesz idő átélni a pillanatot, és nem csak egy rohanás lesz az egész. Élvezzétek ki, amíg tart, hamar elrohan a nagy nap! ” O. K. Anita

 14.

“Az időjárás milyenségén ne aggódjunk, mit tenni úgysem tudunk érte vagy ellene :) Olyan lesz, amilyen lesz :)M. B. Dóri

MINDIG LEGYEN “B” TERV!!! :)

15.

“Egy színes, sajátos, egyedi szertartás abszolút feldobja az egész esküvőt, ahol szertartásvezető van és nem anyakönyvvezető egy sablonos, mindenki által ismert és agyonunt szöveggel… Nálunk teljesen bevált, sokan odajöttek, hogy ilyen jó szertartást még nem hallottak: vicces, humoros, rólunk szólt célzottan és kellőképpen komoly is azért. Érdemes időt és energiát tenni bele!!! Pont a szertartással kapcsolatban tanácsolom a leendő pároknak, hogy merjenek újításokat behozni pl. ne homok vagy gyertyaceremónia legyen. Lehet rosé ceremónia, mikor szódát és bort öntenek egybe, vagy valamit összeraknak, ragasztanak vagy akár csavaroznak :)M. B. Dóri

16.

“Az étteremmel érdemes mindent pontról pontra, percízen, szinte már szájbarágósan megbeszélni az utolsó szalvétáig, hogy később ne érjen csalódás, hogy az miért így vagy miért nem úgy volt.” M. B. Dóri

Egy apró kiegészítést tennék ehhez, hogy ez nem csak az étteremre igaz, hanem az összes szolgáltatóra!!! Mindenkire! Sajnos mi sem vagyunk gondolatolvasók, tehát ha valamiről nincs információnk, nem biztos, hogy a pár igényeinek megfelelően döntünk egy adott pillanatban! Szóval aprólékosan megbeszélni MINDENKIVEL MINDENT!!! :) NE gondold azt, hogy “úgyis tudja a dolgát, hisz ez a szakmája”… Mindenkinek mások az igényei, mindenki mást akar, mindenkinek más a szép, más a jó… :)

17.

“Ne legyen olyan frizurád és olyan sminked, amit amúgy életedben nem viselsz,mert az nem te vagy!!!!” S.Zsuzsi

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

 18.

“Ha ti fiatalos és bulis zenét akartok, akkor legyen úgy. Persze ez is legyen alkuképes, mert pl. mi sem szerettünk volna mulatós zenét, mégis egy-kettő becsúszott, mivel pár vendég igényelte… de utólag nem bántunk meg, mert szuper este volt. :)B. T. Dóri

19.

“Alakítsuk a személyiségünkhöz az esküvőt, akár apróságokról is legyen szó, legyünk benne, ettől lesz a mienk és egyedi.” S. Alexandra

20.

“Ha jót akarsz magadnak, másnap ne végezz közvélemény kutatást a vendégek körében, hogy “na hogy tetszett?”…..ha ti jól éreztétek magatokat, a többi vélemény kit érdekel???” S.Zsuzsi

Én ehhez csak pár gondolatot fűznék hozzá zárásként :) Valóban igaza van Zsuzsinak, hisz mindegy, hogy 30 fős esküvőd lesz, vagy 200 fős. Mindenkinek nem lehet megfelelni! És nem is kell!!! Ezt tartasd szem előtt végig az esküvő szervezése közben, és a lagzi alatt is!!! :) Természetesen tegyünk meg mindent azért, hogy mindenki jól érezze magát, de vannak olyanok, akiknek egyszerűen nem lehet jót csinálni.

Pl. vegyük a lenti képen látható tortát és a díszeit. Mindegy milyen ízű a torta, milyen szép a dísz… ha az, akit megkínálunk belőle utálja a tortát :)

Stresszmentes esküvőszervezést mindenkinek!!! :)

Ugyanarra a tortára különböző torta díszeket tettek. Ilyenek az esküvők is! Nincs két egyforma pár, így nincs két egyforma esküvő sem :) De remélem a jó tanácsok, tényleg minden Menyasszony hasznára válik! :) Fotó: Pinterest

Ugyanarra a tortára különböző torta díszeket tettek. Ilyenek az esküvők is! Nincs két egyforma pár, így nincs két egyforma esküvő sem :) De remélem a jó tanácsok, tényleg minden Menyasszony hasznára válnak! :) Fotó: Pinterest

 +1 jó tanács

egy olyan páromtól, akik a 10. házassági évfordulón szerveztek maguknak egy új esküvőt, lent ki is derül, hogy miért. Úgy gondolom, tökéletesen összefoglalta a lényeget! :)

“Ha nem akarnak egy fél életen át azon bánkódni, hogy kimaradt valami az esküvőből (és emiatt utólag még egyet szervezni, hogy pótolják a hiányosságokat), akkor előre gondolják végig, hogy számukra mitől lesz tökéletes a nagy nap és ne sajnálják se az időt, se a pénzt annak a megalkotására. Ne engedjenek a környezet nyomásának, nem az számít, hogy mit várnak el tőlünk, hanem az, hogy mi mitől fogjuk felejthetetlennek érezni ezt a napot!” B. Szilvi

kovacskata1(1)

 

VAGY 

kovacs-kata-szertartasvezeto

 

 Kérj ajánlatot online, díjmentesen, kötelezettségek nélkül!